A küföldi válltáska

A barátnőm imádja a női táskákat, amiket szinte már megszállottan gyűjt. Nem csak itthon szerzi be őket, hanem az külföldi utazásaink során is vásárol. Nála ez egy hagyomány, hogy minden külföldi útja során beszerez egy ottani női táskát, amivel aztán tovább gazdagíthatja az otthoni gyűjteményét. Legutóbb is ez történt, mikor Olaszországban nyaraltunk. Különösen készült erre az útra, hiszen Olaszország egy központi helynek számít a divat szempontjából, így ott volt miből válogatnia a női táskák tengerében. A két hetes nyaralásunk során kiválóan éreztük magunkat, életünk egyik legszebb külföldi útja volt. Ráadásul a barátnőmnek sikerült találnia ott egy táskát is, ami elnyerte a tetszését, így azt meg is vásároltunk. Egy szép, zöldszínű válltáska volt. A nyaralásunk végét azonban elrontotta valami: a barátnőm valahol elvesztette a táskát. Erre már csak itthon döbbentünk rá. Mikor összepakoltunk a hazaútra, valahogy ott felejthettük. Próbáltam a szállodával felvenni a kapcsolatot, de nem tudtak segíteni. Elhatároztam, hogy szerzek a barátnőmnek egy hasonló válltáskát.

Bevallom, mint férfi, nem gyakran keresek nő táskákat a neten, így az elején kissé idegenkedve álltam hozzá ehhez a feladathoz. Szerencsémre azonban rátaláltam az https://www.annataska.hu weboldalra. Eddig nem is tudtam, hogy ennyiféle női táska létezik!

Ennek ellenére sem éreztem elveszve magamat ebben az új környezetben, mert ez a webáruház gondolt az olyanokra is, mint én. Néhány perc tájékozódás és az oldallal való ismerkedés után már teljesen feltaláltam magam. Ott volt a menü rendszer, ahol fel voltak sorolva a táskák típusai és márkái. Ezen kívül ott volt a szűrő is, amit azonnal használatba is vettem.

A szűrésben csak kipipáltam három mezőt: női, válltáska és zöld. Ennyi volt a dolgom, és a weboldal már ki is dobta a kritériumaimnak megfelelő táskákat. A választékban konkrétan sikerült megtalálnom pontosan ugyan azt a táskát, amit a barátnőm elhagyott. Szerencsére nagyon jó képekkel mutatják be a termékeket, így könnyedén ráismertem. Azonnal a kosárba is tettem a terméket, hogy megrendeljem. Itt az oldal felajánlotta, hogy regisztráljak és iratkozzak fel a hírlevélre. Ezt meg is tettem, mert lehetőség van kedvezmény pontok gyűjtésére is a vásárlások során, és elképzelhetőnek tartottam, hogy fogok még innen más termékeket is vásárolni a későbbiekben.

A fizetési és a szállítási adatok megadása végtelenül egyszerű volt. A szállítás során az átvevőhelyes megoldást választottam, de egyébként a házhozszállítást is felajánlják. A megvásárolt válltáskát meg is kaptam, a barátnőmnek pedig örömet szerezhettem.

Pár héttel később újra felmentem a https://www.annataska.hu webáruházra, mert a régi táskám kezdett már elhasználódni, és emlékeztem rá, hogy férfi táskákat is kínálnak. Mivel a bizalom már kialakult, így magabiztosan kerestem fel újra az oldalt. Most már rutinosan rákerestem a férfitáskákra, ugyanúgy a szűrőt használva. Meglepve tapasztaltam, hogy a férfi táskákat tekintve is milyen nagy a választék. Mivel számomra mindig a kényelem és a praktikusság az első, így a testtáskák felé kezdtem terelődni. Találtam is magamnak egyet, ami megfelelt az igényeimnek. Egy szürke, Bugatti márkás férfi testtáskáról volt szó. A termékleírás is segített abban, hogy ezt a terméket válasszam, hiszen fel voltak tüntetve a méretei, ami nekem elsődleges információnak számít. A rendelés már a szokott módon zajlott, ahol már az előző vásárlásból fennmaradó kedvezményemet is felhasználhattam!