Pihenés ősszel melengető élmény is lehet

Családdal pihenést terveztünk a nyárra, viszont ez sajnos nem a terveink szerint alakult. Idősebb gyermekeink mind máshova terveztek nyaralást, ezért a mi igényeink kicsit háttérbe szorultak. Végül úgy alakult, hogy október közepére meg is tudtuk szervezni az éves pihenést. Kicsit aggódtunk a hideg idő miatt, ezért pólótól kezdve nagykabátig, minden került a táskába.

Aggodalmaink jogosnak bizonyultak, hiszen az indián nyár már régen elköszönt október közepén. Viszont amikor megérkeztünk szállásunkra, egyszerre megkönnyebbültünk és fellélegeztünk, hiszen egy igazán kellemes környezetbe érkeztünk. Persze mi is tudatosan választottunk, mert idén olyan szállásra szerettünk volna menni, ahol megújuló energiákat hasznosítanak, így szerettünk volna ötleteket ellesni, melyeket a közelgő lakásfelújítás alkalmával hasznosítani tudunk majd.

Szimbiózisban a környezettel

Nagyon kedvesen fogadtak bennünket és mivel nagyon családias volt a környezet, ezért nem féltem elbeszélgetni egy ottani dolgozóval arról, hogy mégis hogyan lehetséges ez. A hölgy arról beszélt, hogy ők a klimaglobal.eu segítségét kérték, amikor az épület klímájáról és melegen tartásáról szerettek volna környezettudatosan gondoskodni.

Hőszivattyú berendezések mellett döntöttek, mert tudták, hogy ez egy hosszú távon mindenképpen megtérülő befektetés. Tetszett nekik az az elv, hogy a fűtést vagy fűtést a környezeti adottságokhoz mérten tudják kihasználni, majd sokszor vissza is juttatni a természetbe. A klimaglobal.eu több féle hőszivattyú rendszerekkel is foglalkozik azért, hogy mindenki számára a megfelelőt tudja ajánlani.

Hőszivattyúk

A talajszondás és a talajkollektoros hőszivattyú között az a különbség, hogy a talajszondás 50-től egészen 200 méteres üregből a talaj hőjét elvonva, cirkulálva juttatja el a meleg vizet otthonunkba. A talajkollektoros viszont csak 1-2 méter mélységig nyúlik le és csőrendszereket használva juttatja be a hőt a lakásba, vagyis melegíti fel a fűtővizet. Ezen kívül még van kútvizes víz-víz hőszivattyú, ami természetesen a talajvíz melegségét használja fel és forgatja bele az otthoni rendszerbe. Levegő-víz és levegő-levegő hőszivattyúkat attól függően tudunk használni, hogy levegőt vagy vizet szeretnénk felmelegíteni.

A hölgy elmondta, hogy mikor megkezdték a terveket, akkor már tudták, hogy környezettudatosak szeretnének lenni, viszont még nem tudták hogyan. Előzetesen falfűtést installáltak az épületben és mikor elkezdtek a klimaglobal.eu-val dolgozni nagy öröm volt számukra, hogy ehhez a meglévő rendszerhez hozzá kapcsolható volt a számukra megfelelő hőszivattyú rendszer. Szerencsére amikor felvették velük a kapcsolatot, először a klimaglobal.eu egyik munkatársa felmérte a területet és kisebb tereprendezés után megállapította, hogy lehetséges hozzákapcsolni a hőszivattyú rendszert a már meglévő rendszerhez. Ez hatalmas megkönnyebbülés volt számukra és mindezt még inkább megkönnyítette, hogy a klimaglobal.eu munkatárai nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

Hogyan lehetséges ez

Mindez roppan érdekes volt számomra viszont felmerült bennem a kérdés, hogy mégis hogyan lehetséges ez. Nem tudtam megállni és megkérdeztem a hölgyet, hogy vajon tudja e. Természetesen tudta és elmondta, hogy a hőszivattyú rendszerek gázokat tartalmaznak, melyek alacsony hőmérsékleten forrnak, majd hőt vonnak ki a környezetből, mert a halmazállapotok között változás lép fel. Ez által melegíthetjük fel otthonunkat, még a legcudarabb hidegek idején is.

Ez egy elképesztő lehetőség, amit nem lehet kihagyni – gondoltam. A szobába érve azonnal felmentem a klimaglobal.eu weboldalra, hogy árajánlatot kérjek. Arra gondoltam, hogy ez valóban egy olyan rendszer, ami egészen addig tud hőt leadni, amíg a földből ki tudja vonni, vagyis többet nem kell aggódnom a magas villanyszámla miatt. Mondanom sem kell, hogy ezután teljes nyugodtságban tudtam megkezdeni a családi nyaralást október közepén.