Itt alapíts kedvező áron céget – vagy akár ingyen is!

Akárhányszor valami családias hangulatú szálláson vagyok, mindig megfogalmazódik a fejemben, hogy tulajdonképpen nagyon szívesen nyitnék én is egy panziót. Egyszerűen szívesen foglalkoznék az emberekkel, akik megtisztelnek azzal, hogy nálam szállnak meg és szívesen tennék a kedvükre egy-egy aprósággal, mint mondjuk valami finom reggeli, vagy egy zenés vacsoraest. De a tettlegességig még sosem jutott el ez a dolog, hiszen alapvetően ehhez azért egy jelentősebb tőkére van szükség, a semmiből nem lehet kiépíteni egy ilyen birodalmat. Illetve lehet, csak idő kell hozzá. Viszont a nulladik lépésen már azt hiszem, hogy nem kéne sokat agyalnom, ugyanis találtam egy olyan oldalt, ahol céget lehet alapítani. Ez pedig nem más, mint a topcelagalapitas.eu. Itt az (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.

Szóval van egy olyan oldal, ahol ennyire kedvező feltételek mellett lehet azt mondani, hogy én bizony most akarok egy céget magamnak és ezt meg is valósítom. Tulajdonképpen nem is kell hozzá túl sok dolog, ahogy azt a weboldalukról megtudhattam. Az pedig, hogy ténylegesen mennyibe kerül, igazából megint csak rajtam áll. Mert úgy néz ki, hogy (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér. Vagyis, hogyha csak a cégalapítási folyamatot szeretném a topcegalapitas.eu-nál intézni, akkor 16 900 forintot kell érte fizetni, de ha igénybe veszek egy székhelyszolgáltatást is, akkor már kapásból ingyen lesz a dolog. Ez azért elég nagy megkönnyebbülést jelent, több szempontból is.

Azt gondolhatná az ember, hogy egy székhelyet bárhonnan lehet szerezni, bármi jó lehet, amit csak felírunk az iratokra és kész. De ez nem ilyen egyszerű, hiszen érdemes olyan ingatlant választani, ami garantáltan a miénk, vagy legalábbis nem kell onnan költözni, mert minden egyes átírás komoly összegekbe kerül. Aztán az is ott van, hogy ahová be van jelentve egy cég, ott lesznek még olyan adónemek, amik beköszönhetnek ennek köszönhetően. Ha pedig nem csak ott működik a cég, ahol a székhely van, hanem vannak fióktelepek is, akkor megint bővül eggyel a kör abból a szempontból, hogy mi után kell fizetni. És lehet, hogy igazából nincs is szükség fizikailag egy irodára, vagy bármi ilyesmire.

Ezért nagyon hasznos tud lenni, hogyha az ember székhelyszolgáltatást vesz igénybe, amire szintén van lehetőség a topcegalapitas.eu-nál. Hiszen ez az, ami mellett ingyenes a cégalapítás.

Más egyéb esetben azért kell kifizetni azt a 16 900 forintos összeget, mert ennek az egész procedúrának vannak olyan megkerülhetetlen elemei, amik bizony díjkötelesek. Ilyen például az, hogy az egész alapító okiratot egy ügyvédnek kell ellenjegyezni, különben az egész mit sem ér. Márpedig ő azért tanult évekig minden latin okosságokat, hogy ezeket aláírhassa, szóval ez nyilván nem lesz ingyen. Egy másik ilyen kikerülhetetlen díj pedig maga a cégbíróság és persze minden más, ami még jöhet. Illeték, bankszámla nyitás és hasonlók. De összességében nézve mégis azt tudom mondani, hogy egy cégalapítás közel sem kerül annyiba, mint gondoltam volna. Főleg, hogyha az ember szemfüles és rátalál ugye az ilyen bomba ajánlatokra: (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér.

Itt azért már én is elgondolkodtam azon, hogy beleugorjak-e rögtön egy ilyen lehetőségbe, mert azt gondolom, hogy érdemes lehet kihasználni, hogy ilyen kedvező áron juthatok hozzá ehhez a segítséghez. Mert egyébként egyáltalán nem kézenfekvő, hogy mit és hogyan is kell csinálni egy ilyen alapítási folyamatban, szóval nagyon hasznos tud lenni, hogyha van valaki, aki segít ezeket a papírügyeket kordában tartani és irányítja az egész folyamatot. Pláne, hogyha ez egy olyan vállalkozás, akik már régóta ezzel foglalkoznak és éppen ezért rendkívül megbízhatók ebben a témakörben.

Ha tehát elbizonytalanodnátok abban, hogy hol indítsátok el a saját cégeteket, akkor jusson eszetekbe, hogy a topcegalapitas.eu-nál az (új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN – ha székhelyet kér. Minden másról pedig hosszasan olvashattok a weboldalukon, vagy érdeklődhettek náluk akár telefonon keresztül is.

(új) Cégalapítás 16.900 Ft vagy INGYEN - ha székhelyet kér.