Arcfiatalítás lehetséges metszés nélkül?

Dr. Kelemen Ottó

Az utazásaim során rengeteg új ismeretre, tudásra tettem szert. Nem csak az adott helynek megismerésével gyarapodok ilyenkor, hanem az olyan szálló vendégektől is kapott tippekkel, tanácsokkal, ajánlásokkal is, akikkel egy időben voltunk az adott szállodában vagy hotelben. Volt olyan, hogy egy másik szuper szálláshelyről szereztem így tudomást, vagy egy titkos túraútvonalról, ahol nincs nagy tömeg. Az is megesett, hogy így tudtam meg, hol érdemes cipőt javítani, vagy éppen melyik grafikust érdemes keresnem, ha grafikai munkákra van szükségem. Na, és persze amikor babát vártunk, és ő volt állandóan a téma, akkor is rengeteg hasznos tanácsot kaptam azzal kapcsolatban, mit honnan érdemes beszerezni, vagy mit érdemes használni, kihez forduljak egyes esetekben.

Én mindig mindenkinek azt mondom, hogy legyenek nyitottak és bátran beszélgessenek a többi vendéggel, hiszen így akár új barátságok létrejöhetnek. Így ismertük meg mi is Edináékat négy évvel ezelőtt, akikkel azóta gyakran összejárunk. Ahogy pedig az előző bekezdésben soroltam, olyan ajánlások is születhetnek, amik akkor vagy akár a későbbiekben is jól tudnak jönni. Ez utóbbi történt velem az egyik alkalommal, amikor elmentünk párommal pihenni egy kellemes kis vidéki településre. Nem is gondolnád, hogy pont ott ilyen témáról fogsz beszélgetni, főleg idegenekkel, aztán velünk még is megtörtént.

Összefutottunk egy másik párral, akikkel gyorsan össze is barátkoztunk, így a reggeliket közösen fogyasztottuk el a szálloda teraszán. Ez a reggeli időszak elegendő volt ahhoz, hogy elég sok témába bele tudjunk menni. Tudjátok, amikor a hogy ismerkedtetek meg témától a gyerekekkel kapcsolatos kérdéseken át akár az arcplasztikáig minden felmerül.

Csodáltam a hölgy arcát, egyszerűen annyira gyönyörűen szép és feszes volt, pedig már ő is középkorú volt. Amikor a csodálatomnak hangot adtam, mondta nekem, hogy mindezt Dr. Kelemen Ottónak köszönheti, akinek már 25 évnél is több tapasztalata van a plasztika területén, és aki arcfelvarrás nélkül fiatalította meg neki az arcát ilyen gyönyörűséges szépségesre. Teljesen ledöbbenten azon az információn, hogy lehetséges az arcot fiatalítani metszés nélkül. Mesélte, hogy amennyiben időben elcsípik a problémát, tehát még nem lóg a bőr, hanem csak megereszkedett valamennyire, akkor a Doktor úr extrémebb beavatkozás nélkül is meg tudja szépíteni a látványt. Természetesen akkor is van megoldása, ha már átlépett a bőrünk a lógó stádiumba, de most kimondottan a műtét nélküli megoldásról írok nektek.

Meglepődve, de végül tudomásul vettem, hogy ennél a beavatkozásnál nincs szükség műtétre. Egyszerűen helyi érzéstelenítésben végzi Dr. Kelemen Ottó. A hölgy azt mondta, hogy nem jelentett problémát számára ez a műtét, nem érzett semmiféle fájdalmat, nem találta még megterhelőnek sem, és úgy körülbelül maximum egy órát vett igénybe az egész. Ezután pedig nem kellett sok utógondozás sem. Ott helyben egy rövid pihenésre volt szükség, majd pedig egy kis jegelés után haza is vihette a párja.

Semmilyen metszés vagy heg nem volt az arcán. Hihetetlen, hogy ilyen módon is lehetőség van arra, hogy szembe szálljunk az idővel. Ráadásul a felépülési idő nagyon rövid, az arc már néhány napon belül helyreáll. Így akár egy hosszú hétvége is elegendő a kezelés utáni pihenésre. Egy csütörtöki napon hajtották végre nála a kezelést, így következő héten már mindenféle duzzanat nélkül tudott menni dolgozni az irodába.

Azonnal elkértem Dr. Kelemen Ottó weboldalának a címét, hogy utána tudjak nézni a lehetőségeknek, és hogy felvehessem a kapcsolatot majd én is a Doktor úrral. Itt még azt is megtudtam az arcfiatalító kezeléssel kapcsolatban, hogy a sporttal és a kozmetikussal kicsit azért körültekintően kell bánni a kezelés után. De ez sem durva, egy négy-hat hetes időszakról van szó, amikor ezeket kerülni kell.

Meg kell mondanom, először azért egy kicsit aggódtam az ára miatt, attól tartottam, hogy ez olyan jó milliós tétel lehet, de kellemesen csalódtam, amikor az áraknak utánajártam, kiderült, hogy gyakorlatilag néhány százezer forintból megoldható ez a fajta Liposoft arcplasztika. Ugyanitt olvastam még a Silhouette-soft szálakkal végzett face liftingről is. Illetve azt is megtudtam, hogy a két műtétet kombinálni is lehet, aminek köszönhetően a megjelenés még jobb, még természetesebb lehet.

Annyira feltöltött a beszélgetés emléke, az oldal böngészése, a sok érdekes információ magamba szippantása, hogy nem is vártam tovább. Ott rögtön az oldalon keresztül kértem időpontot. A cikk alatt, amit olvastam, ott volt rögtön egy gomb, amire kattintva tudtam időpontot kérni, de egyébként egy ugyanilyen gomb található a lap tetején is, ami bármelyik cikk, aloldal olvasása közben elérhető. Szóval nem nehéz megtalálni. Nagyon szimpatikus volt, hogy már az oldalon megadhattam egy dátumot, ami nekem alkalmas. Persze ez ilyenkor nem biztos, hogy fix, hiszen majd ők keresnek a pontos időponttal, de legalább azon vannak, hogy megpróbálják figyelembe venni, melyik nap lenne nekem jó. Szuper, ugye?

Az időpontkérő űrlapot egyszerű volt kitölteni, csak meg kellett adnom a nevemet, e-mail címemet, telefonszámomat, leírni, hogy milyen kezelés iránt érdeklődök, valamint képet is lehetett csatolni. Ez alatt pedig a várost (Budapest és Pécs közül lehetett választani) és egy tervezett időpontot kellett csak megadni. Ráböktem az időpontot kérek gombra, és pikk pakk elment az időpont kérésem.

Miután végeztem a művelettel, gondoltam, szétnézek még az oldalon. Szemet szúrt a Média menüpont, ahol szuper kis videókat találtam. Több tv és rádió szereplésről találhatóak itt videók és hanganyagok, amikre totál rávettem magamat. Egyrészt nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni belőlük, mint például a hegkezelés vagy a visszértágulatok kezelése, másrészt pedig az interjúkat a Kelemen doktor adja, így már a találkozó előtt lehetőségem nyílt kicsit jobban megismerni azt az embert, aki a segítségére van olyan sok embernek. A videók alapján egy kedves és maximális szakértelemmel rendelkező orvosról van szó, akihez tényleg megéri fordulni.

Ezután természetesen a blog olvasása sem maradhatott el, ahol szintén sok szuper információ érhető el, nem érdemes kihagyni. Még több mindent meg lehet tudni a blogból az arcfiatalításról, vannak cikkek a melleket érintő plasztikai beavatkozásokról, a plasztikai sebészeti ellátás szabályairól, és még sok minden másról. Érdemes elmerülni benne.

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen más kezeléseket, beavatkozásokat, műtéteket végeznek még el a Kelemed Plasztikában. Azt gondolom, hogy lényegében minden is, a teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat: arcplasztika, combplasztika, karplasztika, zsírleszívás, hasplasztika, mellplasztika. Ha olyan állapotban lenne a bőröm, a késtől sem félnék, szerintem még az is megéri, hiszen utána a logó bőrből is gyönyörű, feszes bőr válhat.

Beszélgessetek, építsetek kapcsolatokat, tudjatok meg többet a másikról, az ő kapcsolatairól, hiszen ki tudja, milyen szuper ötletbe, lehetőségbe, megoldásba futtok bele egy-egy utazás alkalmával.