Hála a bestmarktnak, a nyaralás nem telt el fényképek nélkül.

Ugyan meg van az ezer éves digitális fényképezőm, amit eddig szoktam vinni a nyaralásra, de már régóta szerettem volna egy instant fényképezőt is. Az biztos, hogy nem mindennapi használatra, de ilyen alkalmakra, mint egy-egy nyaralás, szülinap vagy egyéb nagy esemény, utazás biztosan megéri majd elővenni. Mivel elég sokat utazok amúgy is, és gyakran járok rendezvényekre, nem hiszem, hogy kárba veszne az a pénz, amit erre a gépre költöttem. Néha csak olyan jól esik első kézből látni, milyen is az a kép, ami később majd emlékké válhat, így nem kell majd azzal bajlódni, hogy külön előhívasd a kedvenceidet, hiszen már megvannak.

Persze az egy jó kérdés, kinek milyen gép jó? Ez szerintem egy teljesen szubjektív kérdés, hiszen mindenkinek egyéni, egyedi feltételei vannak. Én személy szerint egyrészt a https://www.bestmarkt.hu web shopjából szeretek vásárolni elektronikai termékeket, mivel nagyon gyors és viszonylag olcsó a szállításuk, így az ő választékukból tudtam válogatni. Persze ezzel nem mindenki van így, de nekem ők a kedvenceim. Innen pedig már a kényelem dominált. Nagyon tetszenek a polaroid gépek ugyan, főleg a retró stílus miatt, de egy olyan nyaralás alatt, mikor egyik helyről a másikra mész, sok ember között vagy, és a többi, nem biztos, hogy kényelmes egy viszonylag nagy géppel rohangálni. Épp ezért inkább egy kompaktabb Fujifilm kamerát választottam.

Ahogy azt már említettem a https://www.bestmarkt.hu web áruházat már többször is igénybe vettem, mikor valamilyen elektronikai vagy informatikai cikkre volt szükségem, sőt gyakran ide nézek be, ha valamelyik családtagomnak, barátomnak ajándékot kell venni, hiszen a mai digitalizált világban legtöbbször a szórakoztatásunkat is itt találjuk meg. Legyen az zene, olvasás, vagy videó játékok. A bestmarkt azért is az egyik kedvencem, mert nagyon hamar szállítják ki a rendelést, ha még dél előtt megrendeled a terméket, akár másnap már házhoz is szállítják azt. Persze, ha neked az nem felel meg, a legközelebbi csomagpontra is kérheted a terméket. Ez nem befolyásolja az árat, ugyanis itt mind a házhoz szállítás, mind a csomagpontos átvétel egy áron van, csak a fizetés módja befolyásolja, mennyit fizetsz. Ha előre utalással, vagy online fizetésnél kártyával fizetsz, akkor 300 forintot megspórolhatsz, mintha utánvéttel fizetnél. A mostani időszakban szerintem erre mindenképp megéri odafigyelni. Hiába, most szeptembertől megint számíthatunk vírusos megbetegedésekre, így jobb elővigyázatosnak lenni. Persze, ha jól láttam, a pestiek személyesen is átvehetik a rendelésüket, ha az úgy nekik jobb, és akkor nem kell szállítási költséget fizetniük, de ez ugye csak keveseknek jön jól.

Ha pedig esetleg valami nem stimmel, vagy nem tetszik a rendelt terméken, nem kell kétségbeesni, 14 napon belül visszaküldhető a termék, azon túl pedig, ha nem saját hibából történt vele valami, akkor garanciálisan szervizelik ők is, vagy a gyártő. Ez termék függő, de az oldalukon (https://www.bestmarkt.hu) a szerviz menüpont alatt mindenről lehet részletesen tájékozódni. A hivatalos szervizeket például márka alapján szépen fel is sorolják, sőt elérhetőséget is megjelölnek telefonszámmal és weboldallal együtt, ami nekem külön tetszik, hiszen az ember gyakran keres sokáig és nem feltétlenül talál jó információt, ha egyáltalán talál valamit.

Én minden esetre nagyon meg vagyok elégedve a https://www.bestmarkt.hu web áruházzal, és nagyon szeretnék még sokáig tőlük vásárolni. Szerintem az áraik nagyon jók, sőt a választékuknak köszönhetően, bőven lehet válogatni olcsóbb és drágább termékek közül, ahhoz mérten, kinek mire van igénye. A sok különböző szempontnak köszönhetően pedig nem kell egyszerre három web áruházba benézni, hanem egy helyen megtalálhatsz mindent. Én múltkor például egyszerre tudtam e-bookot rendelni édesanyám születésnapjára és porszívót az új lakásunkba, ami nagy megkönnyebbülés volt, hiszen nem kellett külön szállítási költséget fizetni értük.

Szóval, ha ti is megbízható, jó minőségű elektronikai berendezéseket kerestek jó áron online, mindenképp nézzetek be a https://www.bestmarkt.hu-ra, és bizonyosodjatok meg ti magatok, mennyire nagyszerű is innen vásárolni. A legközelebbi posztig pedig vigyázzatok magatokra!